Könyvajánló - 2019. február

Max Tegmark: Élet 3.0 - Embernek lenni a mesterséges intelligencia korában (HVG Könyek kiadó, 2018)

Vajon a jövő technológiája teljesebbé teszi az életünket?
Képesek leszünk kordában tartani a mesterséges intelligenciának köszönhető hatalmat? 
A jövőben békésen élnek majd az emberek a robotokkal, kiborgokkal és hibridekkel? 
Uralma alá vonhatja-e a mesterséges intelligencia a kozmoszt? 

Csak idő kérdése az ember feletti általános mesterséges intelligencia megalkotása, ami a korábbi technológiáknál sokkal nagyobb mértékben fogja átalakítani az életünket. A közeljövőben gyökeresen megváltoznak mindennapjaink, akárcsak az egészségügy, az igazságszolgáltatás, a hadászat és jogrendszer, a magántulajdon és a munkahelyek megszűnésével pedig a gazdaságban ma érvényesülő elvek is értelmüket vesztik.
Max "Mad Max" Tegmark, az MIT fizikaprofesszora gondolatkísérleteiben a távoli jövőre vonatkozóan is felvázolja a lehetséges forgatókönyveket: a legoptimistább elképzelésektől egészen a legsötétebb végkifejletekig veszi végig, hogyan alakulhat az emberiség és az élet sorsa az univerzumban. Könyvében arra szólít fel minket, hogy még időben gondoljuk át, milyen jövőt szeretnénk, és ennek érdekében milyen célokat adjunk a jövő szuperszámítógépeinek - ugyanis a "robusztus és jó szándékú" mesterséges intelligencia a legjobb dolog lehet, ami az emberiséggel történhet.

Kepes András: Tövispuszta (Libri Könyvkiadó, 2017)

A tízévente újrahazudott hivatalos történelem helyett a valóságként és igazságként megélt családi anekdotákból próbáljuk kirakosgatni a múltat, ezt a szerelemtől, gyűlölettől, barátságtól, árulástól és pátosztól csöpögő szappanoperát, ahol mindenki úgy véli, ő maga játssza a főszerepet, a többiek csupán epizodisták.

Kepes András a Tövispusztában, hol fanyar humorral, hol felkavaró drámai erővel négy eltérő származású és értékrendű család sorsát kíséri végig. Az arisztokrata, a szegényparaszti, a falusi zsidó és a polgári família története három generáción keresztül ível át a 20. századon. A szerző a „Nagy háborútól” a Horthy korszakon, az újabb világháborún, az 50-es éveken és a Kádár- korszakon át egészen a rendszerváltozást követő évekig mutatja be hősei hányattatott életét. Eközben pedig olyan tükröt tart elénk, amelyben alighanem saját családunk története is felrémlik, és az is, miért nem értjük egymást a mai napig.

„Lám, mi lett a 19. század diadalmas találmányából: évekig hullautánpótlást szállítottak vele a frontra és a haláltáborokba, most meg otthonuktól megfosztott embereket csereberélnek rajta a győztes hatalmak által önkényesen meghúzott határokon át, mintha nem is élőlények, hanem árucikkek volnának: hozzák a magyarokat a Felvidékről, viszik a tótokat Csehszlovákiába, a svábokat Németországba. Jönnek-mennek a marhavagonok a sírva integető emberekkel, akiket elszakítottak szülőföldjüktől, őseik sírjától, szomszédjaiktól, barátaiktól, és a vagonok külső falán öles betűk hirdetik: Búcsúzunk tőled, édes hazám!

Kepes András: Istenek és emberek (Libri Könyvkiadó, 2018)

Három magyar házaspár egy svájci luxusvillában reked. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómia finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Nem csak az emberek esnek csapdába, hanem kelepcébe kerül a szerelem és a szexualitás, a barátság és a gyanakvás, a bírvágy és a hatalom, s talán még a párbeszéd esélye is...
Kepes András új regénye a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatása.

"Minden megváltozik, minden másról szól már ma is, mint amiről a politikusok papolnak és amitől az emberek szoronganak, vélte Ézsiás Benedek. Szétfeszítette a tudat, hogy már soha senkit nem tud meggyőzni semmiről, mert megtagadták őt a szavak. Persze, gondolta, lehet, akkor se tudná megértetni magát, ha megmaradt volna a beszéde, hiszen hány ékesszóló, okos ember figyelmezteti az emberiséget, hogy mi vár rá, ahogy a próféták is hiába üvöltözték a jövendölésüket és az átkaikat. Az emberek saját előítéleteik rabjai, és a cellájukba nem szűrődik be más gondolat, csupán saját véleményük visszhangjának örvendeznek."