A hónap verse 2018. nyár - Sík Sándor: Szénaillat

síksándorA mézillattól mámoros mezőt,
Méhikék, pillék zsongó kánaánját,
Tegnap hajnal előtt
Hosszú haldokló rendekbe kaszálták.
Se baj! Ne sajnáld! Így a jó.
Így születik a szénaillat,
S a szénaillat örökkévaló!
A Paradicsom illata
Játszadozott a kábult emberekkel.
Mezők virága, egy napig nyíló!
De minden szépet visszaillatoztat:
A szénaillat örökkévaló!
Ha lépteden majd csikorog a tél,
És didereg az esthajnali csillag:
Akkor is él,
Akkor is melegít a régi illat.
Fű, mámor, élet: illanó,
De illata az Istené:
A szénaillat örökkévaló.

Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, a 20. század jelentős magyar lírikusa.
Istenes verseinek a naiv, egyszerű istenhit, istenszeretet, Isten iránti bizalom az alapja. A hétköznapi hívő szól a versekből, aki megnyugvást talál vagy vigasztalást, eligazítást vár.
Albert István teológus, aki a tartományfőnöki székben utódja volt, így ír:
“…énekelt ő Istenről és emberről, fákról és virágokról, négylábúakról, Mancus szamárról, fecskékről és cinegéről, még a csigabigákról is…Mindezeknek volt hozzája szavuk, és ő ki akarta hallgatni azoknak a titkokat amelyeknek ők a hordozói…a hangot, amelyek szólnak a maguk módján arról, aki őket létre szólította, nekik…teremtő tervében helyet és feladatot adott…”