Neves Hatvaniak - Zsigmond Dezső

Aki a találkozó előtt szeretné megnézni az Indián tél című játékfilmet, az alábbi linken elérheti

 

Tisztelt Könyvtárlátogatónk, Kedves Érdeklődők!

Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy a Neves Hatvaniak beszélgetősorozat vendége lesz Zsigmond Dezső filmrendező június 13-án, hétfőn 18 órától. Azt tervezzük, hogy a beszélgetésünk során a Balázs Béla-díjas művész hatvani vonatkozású dokumentum és játékfilmjeiről is szót ejtünk majd. Az első filmjei között volt A kis indiánkönyv című – Erdélyi Jánossal közösen készített – 1989-es dokumentumfilm, amelynek a főhőse a hatvani Gecsey Tamás volt. Ez mintegy előtanulmánya volt az 1992-ben forgatott Indián tél című munkának, amely dokumentarista elemeket hordozó játékfilmként robbant be a köztudatba. A neves színé-szekkel forgatott film – Törőcsik Mari, Eperjes Károly, Szőke András, Temessy Hédi, Zolnay Pál stb. – közreműködői is illusztris művészek voltak – dramaturg: Bereményi Géza; operatőr: Jankura Péter; zeneszerző: Slamovits István – így a „végeredmény” is kiválóra sikerült, mert 1993-ban a portugáliai troiai nemzetközi filmseregszemlén a legjobb rendezés díját is elnyerte. Nem véletlen, hogy az egyszeri emberi sors dokumentálása Zsigmond Dezső filmjeiben sohasem eszköz, nem valamely fontos társadalmi kérdés illusztrációja, hanem maga a végcél. A rendező nem a nagy történelmi, politikai, szociológiai összefüggésekre kíváncsi, hanem magára az emberekre.

Zsigmond Dezső filmográfiája az alábbi linken elérhető

Könyvtár oldalak: 
Kategória: 
Hírek: