Könyvajánló

Könyvajánló - 2018. május

Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa (Corvina Kiadó, 2018)

Ebben a könyvben - a teljesség igénye nélkül, csak úgy nagy vonalakban - egy hosszú utazás képeit-dokumentumait gyűjtöttük össze. Egy utazásét, amely az én történetem, és amelynek első lépéseit észrevétlenül, ösztönösen tettem meg - mint ahogy többé-kevésbé a folytatás is így alakult. Őszintén, nem tudom, helyes volt-e mindezt elmesélnem-megmutatnom Zöldi Gergőnek, mert bár a címszereplő kétségtelenül én vagyok, ez egy sokszereplős sorozat. Sokan csináltuk együtt, hosszabb-rövidebb ideig. Változtak az idők, volt, aki maradt a régiek közül, és jöttek újabb társak. Ma is ezt a történetet éljük, és rendületlenül megyünk tovább az úton, melyre az elején ráléptünk. A sorstól remek, tehetséges játszótársakat kaptam, sokat köszönhetek nekik; és azt remélem, azok sem távoztak üres kézzel a csapatból, akik távoztak egyáltalán. Amikor hosszas hezitálás után hozzáfogtunk a könyvhöz, komoly kétségeim voltak. Ismerem magamat, tudom, hogy a jelenben élek, és ma is a jövő foglalkoztat. Ami történt, ami elmúlt, azt előbb-utóbb valahol útközben leteszem, nem igazán érdekel többé. Ebből következik, hogy nem vagyok ideális alanya egy ilyen munkának. Ezt csak súlyosbítja, hogy miközben többnyire szarkasztikus iróniával szemlélem a világot, a munkámat egy "könnyű, szórakoztató" műfajhoz képest talán túl komolyan veszem. De ilyen vagyok, mostanra már megszoktam, hogy ez van. A könyv is elkészült, és ahogy Arany János írja, "...repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg..." Remélem, hogy nem el-, hanem megtalálja azokat, akiket érdekelhet a történetem. Koncz Zsuzsa

TiniZug könyvajánlója áprilisban

Emery Lord: Amikor összeütköztünk

Jonah sosem gondolta volna, hogy létezik egy olyan lány, mint Vivi.
Vivi nem sejtette, hogy Jonah hoz fényt az életébe.
Egyikük sem gondolta, hogy ilyen nyaruk lesz... hogy olyan nyár lesz, ami felülírhatja a jövőjüket.
Egy lebilincselő történet egy új szerelemről, régi sebekről, és a mélyben fortyogó erőkről... két fiatalról, akik rájönnek arra, hogy ha a megfelelő emberrel, a megfelelő időben "ütközöl", az mindörökre megváltoztat.

2018. áprilisi CD újdonságok

2018. áprilisi CD újdonságok:

 

 

101 kiskutya dalok L 12155

ÁPRILISI ÚJDONSÁGOK

A harmincas éveiben járó Leonora Dublonsky egy applikációfejlesztő és -tesztelő cégnél dolgozik. Rengeteget utazik, olybá tűnik, minden a legnagyobb rendben van vele, de valójában sem a magánéletével, sem a munkájával nem elégedett. Amikor a legjobb barátnőjének, Julietnek az álomházassága egyik pillanatról a másikra véget ér, és az élete összeomlik, Lenny rájön: ezúttal minden eszközt be kell vetnie, hogy együtt kimászhassanak a gödörből. Kapóra jön neki az éppen tesztelendő, a BoldogságGuru névre hallgató alkalmazás, amely azt ígéri, hogy a felhasználók hét egyszerű lépésben közelebb kerülhetnek a boldogsághoz. A két barátnő meglehetősen kételkedik a sikerben, de úgy döntenek, próbára teszik a programot - végül is mit veszíthetnének? Kisvártatva maguk is igencsak meglepődnek az eredményen. Ahogy Juliet mindjobban magára talál, úgy válik még bonyolultabbá Lenny élete. Vajon létezik recept a boldogságra? És az valóban csak hétlépésnyire lenne tőlük?

Áprilisi szakkönyv újdonságok

Kathryn Bruton legújabb szakácskönyvében 80 ínycsiklandó, friss és egészséges hozzávalókból készített, testet-lelket erősítő és tápláló levessel ismerkedhetünk meg. Akár laktató, meleg és tartalmas levest szeretnénk, akár üde, friss, esetleg különleges és egzotikus ízekre vágyunk, ebben a könyvben garantáltan találunk olyan receptet, ami a kedvünkre való.

Könyvajánló - 2018. április

Louise L. Hay: Tükörmeditációk + CD melléklettel (Édesvíz Kiadó, 2018)

"A tükör visszatükrözi, mit gondolsz magadról. Azonnal megmutatja, mikor hárítasz, és mikor vagy nyitott, együttműködő. A leghatékonyabb megerősítések azok, amelyeket hangosan, a tükör előtt, mélyen saját szemedbe nézve mondasz el."
Louise Hay

Louise Hay most először foglalta össze egyetlen könyvben az általa kifejlesztett és rendkívül népszerű tükörmunka módszert, mely megjavítja önmagunkhoz fűződő kapcsolatunkat, és utat nyit a boldog, teljes élet felé. Három hét elegendő ahhoz, hogy megtanuld, hogyan formáld át az életed.

2018. márciusi CD újdonságok

2018. márciusi CD újdonságok:

 
 

 

Adagio : music for relaxation L 10976

Arany lemez (Arany János megzenésített versei) L 12120

Könyvajánló - 2018. március

Dan Brown: Eredet (Gabo Kiadó, 2018)

Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely ,,mindörökre megváltoztatja a tudományokat". Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek.

Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát.

Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt - egészen mostanáig.

Dan Brown A Da Vinci-kód, minden idők egyik legolvasottabb könyvének a szerzője. További három bestsellert is írt, amelynek Robert Langdon, harvardi szimbólumkutató a főhőse: Inferno, Az elveszett jelkép, Angyalok és démonok. Két másik thrillere is nemzetközi sikert aratott: A megtévesztés foka és a Digitális erőd.

Márciusi újdonságok

Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely ,,mindörökre megváltoztatja a tudományokat". Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek. 
Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát.

TiniZug könyvajánlója márciusban

André Aciman: Szólíts a neveden

André Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.
A Publishers Weekly és a The Washington Post AZ ÉV LEGJOBB KÖTETÉNEK ítélte
A New York Times felvette AZ ÉV FIGYELEMRE MÉLTÓ KÖNYVEINEK listájára
A New York Magazine felvette FUTURE CANON ("A jövő kánonja") válogatásába
A Chicago Tribune és a Seattle Times AZ ÉV KEDVENC KÖNYVÉNEK választotta
A Lambda Irodalmi Díj nyertese szépirodalom kategóriában
A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált.
A regény alapján készült film Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, a háromszoros Oscar-jelölt James Ivory forgatókönyvéből február 8-tól látható a magyar mozikban.

Feliratkozás RSS - Könyvajánló csatornájára