Hírek

Március 15.

A Zenei gyűjtemény hangdokumentumaiból összeállított Március 15. című ajánló jegyzék elsősorban pedagógusok és diákok számára készült s az ünnepi műsor szerkesztéséhez nyújt zenei ötleteket: itt.

Papírvirágok

Köszönjük szépen Rácz Károly kedves kis olvasónknak a gyönyörű virágokat! Kívánjuk, hogy gyógyulj meg, s minél hamarabb tudj a gyerekkönyvtárban is velünk együtt kézműveskedni!

Nyitva tartás változás

 Értesítjük tisztelt olvasóinkat, hogy a gyermekkönyvtár 2012.03.03-án szombaton csak 15 óráig tart nyitva. 16 órától kerül sor "Agyonhallgatott dolgaink" sorozatunk első előadására, amelyen Milibákné Veres Erika, a tarnabodi Máltai Iskola igazgatója tart előadást "A nyomor" címmel.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kötetbemutató

Égigérő - EKF gyak. isk. 2. osztályával

Mesemondásra jöttek az EKF Gyakorló Iskola másodikosai. Kicsit "nipponoztunk", hiszen egy új mesemondással, a kamishibai meséléssel ismerkedtek meg a gyerekek. Miután kissé rendbe tettük "japánológiai" ismereteiket, kezdődhetett a mese az aranyhalacskáról. Ámulattal és élvezettel nézték, hallgatták. Ismerős volt nekik a történet, mert nem régen tanulták, "Az öreg halász és nagyravágyó felesége" címen.

Viktoriánus könyveink

vicAnglia a XIX. században, Viktória királynő (1837-1901) uralkodása alatt a világ egyik leggazdagabb és legerőteljesebb országává vált. Ezt az időszakot az angol történészek Nagy-Britannia fénykorának tekintik. Gyarmatbirodalma megháromszorozódott, az ipari forradalom alatt a világ vezető ipari hatalmává vált.

Kézműves foglalkozás

Március 3-án (szombaton) 10-12 óráig
Kézműves foglalkozást tartanak a könyvtárban a "Saját kézzel, szívvel-lélekkel" című kiállítás alkotói
Belépő: 500,-Ft,

Tájékoztató

Kedves Olvasóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy könyvtárunk 2012. március 5-én, hétfőn nyit!

E-kölcsönzés a Goethe Intézet könyvtárából

onMi az e-kölcsönzés?
Az e-kölcsönzés a budapesti Goethe Intézet könyvtárának elektronikus szolgáltatása, amellyel digitális dokumentumokat, mint pl. e-könyveket, e-hangzóanyagokat, e-folyóiratokat kölcsönözhet meghatározott időre úgy, hogy az e-kölcsönzés felületén letölti őket.
Visszaadásra nincs szükség. A kölcsönzési idő lejárata után az adott fájlt már nem lehet megnyitni.

Kiállítás megnyitó - nyitva tartás változás!

Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy gyermekkönyvtárunk 2012. március 1-jén, csütörtökön kiállítás megnyitó miatt 15 óra 30-ig tart nyitva.
Egyúttal szeretettel meghívjuk Önöket a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárának Galériájába 17 órára, a Meselátó szemek című fotókiállítás megnyitójára.
A kiállítást megnyitja Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, közreműködik Czeglédiné Kádár Zsuzsanna (ének), Szőllősi Dániel (zongora). Mesét mond Luzsi Margó.
A kiállítás március 14-éig látogatható a könyvtár nyitva tartási idejében.

Feliratkozás RSS - Hírek csatornájára