Bródy Sándor Megyei Könyvtár

Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa könyvtárunkat!

Kérjük kedves olvasóinkat, s mindazokat, akiknek erre lehetőségük van, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával a 2018. évben is segítsék könyvtárunk dokumentumállományának gyarapítását.

Felajánlásukat az alábbi névre és adószámra tehetik meg:
A kedvezményezett neve: Bródy Sándor Könyvtár, Eger
A kedvezményezett adószáma: 15378376-2-10

Lélekkép - A költészet napjának megünneplése

A Költészet Napja alkalmából a Nagyszénáson élő Petrik István költő-tanárt hívtuk meg, hogy beszéljen költészetéről, verseinek születéséről, költői hitvallásáról. Besenyőteleki diákok és István testvérei is szavaltak a költeményeiből. Nagyon felemelő és megható volt a találkozó.
A műsor után kötetlen beszélgetéssel folytattuk a délutáni programot, illetve vendégül láttuk a résztvevőket finom süteményekkel és frissítőkkel is.

Költészet napja és KönyvtárMozi

A költészet napi megemlékezés után egy filmvetítésre is sort kerítettünk a nagytályai könyvtárban. Mivel szóba kerültek József Attila szerelmes versei, így a KönyvtárMozi kínálatából a Szerelmesfilmet nézhették meg az érdeklődők, mely két fiatal történetét mutatja be, akiknek '56 után elváltak útjaik. Később Franciaországban találkoznak újra, de a régi szép időket már nem tudják visszahozni, bármennyire is próbálták…

Verselés így is, úgy is

A Könyvet a kézbe! közösségépítő játék április témája alapján egy délutáni foglalkozáson verseltünk a gyerekekkel. Első lépésként kiválogattam néhány olyan könyvet, amelyek verseket tartalmaznak.  A foglalkozáson részt vevő gyerekek három csoportra osztódtak, majd mindenki választott a verses kötetek közül. Miután végignézegették a könyveket, bemutatták társaiknak. Ezek után ők maguk írtak egy kis tavaszi verset, amelyeket szintén felolvastak a többieknek. Közösen eldöntöttük, hogy melyik a legszebb vers és a legügyesebbek egy kis csokoládés jutalomban is részesültek.

Az erdő állatai és növényvilága

Az óvoda nagycsoportosainak tartott könyvtári mese délelőttöt Bálintné Fadgyas Eszter, a Bródy Sándor Könyvtár egyik munkatársa. Képzeletben az erdőn jártak a gyerekek, ahol fölfedezték az erdő állat és növényvilágát. Ezután A két bors ökröcske c. mesét nézték meg árnyszínházi előadásban, majd Eszter forgót készített az ovisokkal. Nagyon aktívak és ügyesek voltak az óvodásaink.
A hírt küldte: Pálosi Györgyné, Gyöngyöstarján

Szolgáltatási információk (2018. április 19. napra)

Tisztelt Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. április 19-én 12.00 – 16.00-ig rendezvény miatt a dokumentumkölcsönzés korlátozottan vehető igénybe, 
az internethasználatot a Digitális Esélyegyenlőség Teremben biztosítjuk.
Megértésüket köszönjük! 
Szeretettel várjuk programunkra!
 

Dr. Petercsák Tivadar: Szőlőművelés, borkultúra, kertgazdálkodás

AZ EGRI HÓSTYÁK NÉPRAJZA
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár és az Eszterházy Károly Egyetem Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszékének előadássorozata

Az előadás címe: Szőlőművelés, borkultúra, kertgazdálkodás
Előadó: Dr. Petercsák Tivadar néprajzkutató

Időpont: 2018. április 18., szerda 16.30 óra

FÖLD NAPJA AZ ÉRSEKKERTBEN

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az egri civil szervezetek és közintézmények közös szervezésében megvalósuló Föld napi rendezvényre. 

Az elmúlás dalai - zenés beszélgetés a Gajdos Zenekar tagjaival

ŐSEINK ÜZENETE - ZENÉS BESZÉLGETÉS A GAJDOS ZENEKAR TAGJAIVAL PROGRAMSOROZAT: Az elmúlás dalai

Előadók: Kerekes-Polgár Lilla, Okos Tibor

Időpont: 2018. április 26., csütörtök 16.30 óra
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár, Böngésző - Eger, Kossuth L. u. 16.

Legközelebb találkozunk az Ünnepi Könyvhéten!
Időpont: 2018. június 7. Helyszín: Eger, Eszterházy tér

Dr. Kiss László: Oliver Cromwell, a katonatiszt

SORSFORDULÓK - SORSFORDÍTÓK TÖRTÉNELMI SZEMELVÉNYEK: Oliver Cromwell, a katonatiszt 

Előadó: Dr. Kiss László ny. tszv. főiskolai tanár

Időpont: 2018. április 25., szerda 16.30 óra
Helyszín: Bródy Sándor Könyvtár - Eger, Kossuth Lajos u. 16.

2018 első félévének következő előadása:
A FEKETEPIACTÓL A PLÁZÁIG. FOGYASZTÁS, POLITIKA, TÁRSADALOM…

Tartalom átvétel