Novemberi filmújdonságok

A II. Világháború idején járunk. A nagy erőkkel és sikeresen előre törő német hadsereg legázolja Nyugat-Európát, így elkerülhetetlennek tűnik az invázó. Ekkor lép hatalomra Winston Churchill, kinek gyorsan kell döntenie: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.


Csendes ház, csendes család. Már-már túlzottan nagy a nesztelenség. Nem hiába. A farmon gonosz erők uralkodnak, melyek a legkisebb zajra is felbolydulnak. A família jelnyelven kommunikál, s meghúzza magát, nehogy megzavarja az idegeneket. Azonban ezt nem csinálhatják örökké.

 
A bájos, pocakos mackó történetét millióan ismerik, de azt, hogy mi áll a sztori mögött, már kevesebben. A.A. Milnét az első világháború után kisfia játékai ihlették meg, amely nem csak a csatatéren látott borzalmakat segítette elfelejteni, hanem óriási nemzetközi sikert is hozott neki.

 
 
Reynold Woodcock (Daniel Day-Lewis) és nővére (Lesley Manville) az ötvenes évekbeli brit divatvilág meghatározó alakjai. Vendégeik között megfordulnak trónörökösök, a királyi család tagjai, filmsztárok, és tehetős üzletemberek is. Hála a nyüzsgő életnek, a férfit körül veszik a nők, mígnem találkozik az ifjú Almával (Vicky Krieps). A többi hölggyel ellentétben a lány szinte állandó szereplője lesz Reynold életének, s ezzel a tökéletes, előre megtervezett, precíz mindennapokban megjelennek a nem várt történések.
 
A tehetséges műkorcsolyázó, Tonya Harding botránya hatalmasat szólt a kilencvenes évek bulvársajtójában. Tonya karrierje szépen ívelt felfelé, anyja a végsőkig hajtotta lányát, hogy minél nagyobb hírnevet és elismerést szerezzenek. Azonban a „tervbe” belekontárkodott egy nem várt „vendég”: a lány szerelmes lett, s innentől az út egyenesen a lejtőhöz vezetett. Csak olaj volt a tűzre, mikor a korcsolyázó legnagyobb riválisa, Nancy Karrigan ellen merényletet követtek el, és a gyanú azonnal a férjre, majd ezzel Tonyára terelődött.
Forrás: mozi-filmek.hu
Kategória: 
Könyvtári ajánló - Bródy: 
Hírek: