A hónap verse 2018. május - Sarah Howe: Dühöngő (Frenzied) Toroczkay András fordításában

sarah_howeSarah Howe: Dühöngő (Frenzied)
Fordította Toroczkay András

Ha visszafogom magam,
talán az is csak másfajta
igény. Kék
szilva vagyok a félhomályban.
Te pedig saját mancsát
rágcsáló tigris.
Az esküvőnk napján
megremegtek a fák,
mintha dühösek lettek volna –
legyél kedves velem, mondtad.

A Litera.hu oldalon bukkantam rá erre a verse és a kommentárra, ami legalább olyan érdekes, mint maga a vers. Mindig is kíváncsi voltam, hogy viszonyul a fordító a szerzőhöz, milyen a kapcsolat a fordító és a fordított mű között. Azt hiszem ez a viszony mindenkinél más. Toroczkai Andrásnál ilyen. Fogadjátok szeretettel!
„Toroczkay András kérdéseink alapján írt fordítói kommentárja
Kétségbeesetten próbálok menő lenni. Tájékozott, és kortárs, és aktuális, és naprakész (habár az nem ugyanaz, mint a tájékozott?, mindegy). Ezért rendeltem meg a New York Times-t, mármint ezért iratkoztam fel a hírlevelükre, és ezért kísérem figyelemmel a Versumonline-t is. Ahogy az a hírlevelekkel lenni szokott általában, a New York Times-tól kapottakat is olvasatlanul törlöm ki a postaládámból, és a Versumonline bejegyzéseinek nagyját sem olvasom el. De néha igen.
Így (vagyis a New York Times nekem küldött, általában el nem olvasott hírleveléből) értesültem 2016 januárjában arról, hogy odaítélték Sarah Howe-nak a T. S. Eliot-díjat. Nem igazán tudom, ki az a T. S. Eliot, Sarah Howe-ról sem hallottam azelőtt. Viszont, gondoltam, miért ne vehetnék erőt magamon ez egyszer, és miért ne próbáljam meg lefordítani egy versét. Kíváncsi voltam, mire adnak T. S. Eliot-díjat, amiről azt sejtem, nagy dolog, ha már a New York Times is megírta (amely lapról meg azt sejtem, elég jelentős, ha már olyan régi). Rákerestem hát a költőnőre, és meglepődtem, milyen fiatal (két évvel fiatalabb, mint én), meg azon is, hogy félig kínai, félig pedig angol. Az, hogy angolul ír és nem kínaiul, azért jó, mert az angol az egyetlen idegen nyelv, amelyet valamennyire értek. Egy rövid verset választottam, mert nem akartam sokat szenvedni. És azért konkrétan ezt, mert ez volt legfelül a honlapján. Mikor elolvastam, úgymond megfogott, vagy megkarmolt. Erre viszont nem számítottam. Mármint, hogy tetszeni is fog a díjazott költő verse. Biztos voltam benne, hogy valami „elvont hülyeség" lesz, amit nem értek. Nem tudom, miért számítottam erre, talán azt gondoltam, hogy mivel nálunk is divatosabb enigmatikus verseket írni, amik nehezen, vagy egyáltalán nem érthetők, külföldön is ez megy. Talán T. S. Eliot nevéről is ez ugrott be (mert az előbb hazudtam, nem vagyok teljesen hülye, valamit mond nekem ő, de nyugodt szívvel nem tudnám rámondani, hogy ismerem, valamint mellesleg abban is biztos vagyok, hogy azok közül, akik rámondják, alig akad olyan, aki valóban ismeri). És a hangulatot illetően is voltak prekoncepcióim, ha már itt tartunk. Azt hittem, hogy valami nyomasztó, nagyon hosszú verssel fogok találkozni. (Majdnem azt írtam, hogy költészettel.) Nem így lett.
A versben az a jó, szerintem!, hogy nem tolakodó, nem harsány, nem fontoskodik, mint olyan sok vers általában. Talán csak egy kicsit. De azt a részt meg, amire rá lehetne fogni, hogy fontoskodik, azt nem érzem fontoskodásnak, inkább valamiféle súlynak, feszültségnek. Egyébként szilva volt a jelem az óvodában. Szeretem a tigriseket is (habár a leopárdokat jobban). Ezeket mind megkaptam a verstől. És valamiért azt gondolom, hogy sok napfény árad a versből. Talán a házasság miatt. A visszafojtott feszültség is szivárog. Szinte minden tombol benne, veszélyes, vagy félelmetes, de közben mégsincs baj: a dühöngés kontrollált. És a végén egy csavar is akad, a házasságuk napján a feleségtől kéri a férj (és nem fordítva, mint gondolnám), hogy legyen hozzá kedves. A nő veszélyesebb volna, mint a férfi? Szeretem, ha a vers egy meg nem írt regény, és kellő módon enigmatikus, hogy önmagamnak mondjak ellent. Mert ugyan ez a vers is enigmatikus, mégsem érzem, hogy csupán figyeleméhségből enigmatikus, vagy mert félne attól, hogy amit eltakar, az átlagos, ha egyáltalán valami.
Ennyiből is látszik talán, hogy inkább valamiféle lustaság az részemről, hogy nem fordítottam több Sarah Howe-verset, nem arról van szó, hogy ne gondolnám hívogatóan gazdagnak, mesterinek ezt a tíz sort.
Egyébként bármennyire nevetségesen hangzik, ennek a tíz sornak a kapcsán öt levelet váltottam Dénessel (Krusovszky), aki rengeteg változtatást javasolt. Azt hiszem, jogos volt minden észrevétele. Én úgy fordítottam le elsőre Howe versét, hogy: „[...] Én egy kék / szilva vagyok a félhomályban. // Te egy tigris, amely / a saját mancsát eszi. // Az esküvőnk napján / minden fa megremegett", vesd össze a megjelent verzióval: „Kék / szilva vagyok a félhomályban. // Te pedig saját mancsát / rágcsáló tigris. // Az esküvőnk napján / megremegtek a fák" A címre adott verziómat le sem írom. Mikor a vers megjelent (másfél évvel később, 2017 júliusában, persze részben miattam is volt a diléj), már nem éreztem annyira, hogy én fordítottam le, és a menőzésnek sem tudtam annyira örülni, mármint hogy megjelent a Versumon egy fordításom. Volt is egy olyan ötletem, hogy írjuk oda Dénes nevét, azt hiszem, ezt fel is vetettem. Ennek ellenére őszintén örülök a találkozásnak, ami Howe-t illeti, és hálás vagyok a honlap csapatának, és különösen Dénesnek. Jó volt szöszölni a szövegen. Talán egyszer lesz folytatása is. Csak előbb Gwyneth Lewis Zero Gravity című versciklusát szeretném lefordítani. Lassan tíz éve.
Sarah Howe (1983) angol költő, egyetemi tanár, szerkesztő. Hong Kongban született angol apától és kínai anyától. Első könyvével (Loop of Jade, 2015) többek közt a T.S. Eliot-díjat is elnyerte.
Toroczkay András (1981) író, költő. Kisújszálláson nőtt fel. Az Előszezon műhelyblog alapítója. Legutóbbi kötete: A labirintusból haza (JAK, 2015)”
Forrás: http://www.litera.hu/hirek/vendeg-versum-sarah-howe
 

Kategória: 
Könyvtári ajánló - Bródy: