ÁPRILIS PROGRAMCSEMEGE A HEVESTÉKÁBAN

Áprilisban rengeteg programot szerveztünk a HEVESTÉKA településekre, amelyekkel a versekre, költészetre hangolódtunk, kapcsolódva ezzel a Költészet napjához és a Könyvet a kézbe! megyei játékhoz is. Ezen kívül számos mesélős, kézműveskedős, zenés-táncos programokkal vártuk az érdeklődőket a települési könyvtárakban, s előkerültek a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek is. Volt sok mozizás, játék, tekergés, bábelőadás és találkozó.
Áprilisban az első három helyen végzett programok:

1.    hely: KönyvtárMozi
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár HEVESTÉKA Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerének egyik szolgáltatása. A KönyvtárMoziban a kistelepülésen élők a magyar filmkultúra alapvető értékeivel találkozhatnak.
A közösségi szolgáltatás célja, hogy a könyvtárak kisközösségei is részesüljenek a mozi élményében.
A belépés ingyenes, de feltétele a helyi könyvtári tagság.
A KönyvtárMozi honlapja ITT érhető el.

2.    helyen
holtversenyben a Mesekosár és a Tekergő zenekar

Mesekosár

A gyermekeket a hagyományos magyar mesemondással és a magyar népmesék világával megismertető komplex programsorozat. Mesék, játékok, kézművesség.
 

Tekergő zenekar

"Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerjék és megszeressék népünk zenéjét, ezért nagyon sok óvodában és iskolában muzsikálunk. Kiemelt jelentőségű feladatunknak tartjuk, hogy a hátrányos helyzetű, illetve a fogyatékos gyerekekhez is rendszeresen eljussunk, fejlesztésüket elősegíthessük.” Egerszalóki Tekergő zenekar
 


3.    helyen holtversenyben az Éljen a Grund! és a Galagonya Bábszínház előadása

Éljen a grund!
A Pál utcai fiúk című regény élményalapú feldolgozása, beszélgetéssel, társasjátékkal.
A foglalkozáson beszélgetünk Molnár Ferencről, a mű keletkezéséről, majd pedig egy társasjáték keretén belül összecsapnak a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek.



Galagonya Bábszínház
Bábszínházi előadások a legkisebbeknek.
A Galagonya Bábszínház egy utazó bábszínház, akik nép-, tündér- és állatmeséket játszanak. Hagyományos paravános technikával dolgoznak, közönségük elsősorban óvodás és kisiskolás gyermekek. A bábelőadásaikban szereplő csodálatos bábokat és díszleteket maguk tervezik és készítik el. Sok mesét dolgoztak már fel, ám van közöttük olyan is, mely sajátjuk.

 


További sikeres programokat mindenkinek, s játsszunk együtt egész évben a Könyvet a kézbe! közösségépítő játékban is!


Május témája: Helyi értékek II. – Kincsek úton, útfélen
A hozzá tartozó könyv: Klemanovics Márk, Korbely Attila, Szabó E., Imre, Enczi Zoltán, Richard Keating: Makrofotózás és teleobjektíves fényképezés - 2017 újdonságaival


A hónap témájához egy pályázati felhívás is tartozik, amely részletesen ITT tekinthető meg.
Pályázók köre:
A pályázaton a HEVESTÉKA településeken élő, a helyi könyvtárban érvényes olvasójeggyel rendelkező olvasók indulhatnak két kategóriában:
felnőtt (15 év feletti) és gyermek (14 éves korig) korcsoportban.

 

Kategória: 
Hírek: