JÚLIUSI PROGRAMCSEMEGE A HEVESTÉKÁBAN

Mint ahogy azt az előző, júniusi programcsemegében is megírtuk, július 01-jével átléptünk a második félévbe. 
 
A nyári szabadságok és nyaralások miatt júliusban ugyan nem volt olyannyira számottevő a programok száma, mint az előző hónapokban, ám így is volt számos település, ahol a kölcsönzés mellett program várta a könyvtárba betérőket, hűsölni vágyókat. 
 
A júliusi legnépszerűbb programok listája: 
 
1. hely: KönyvtárMozi 
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár HEVESTÉKA Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerének egyik szolgáltatása. A KönyvtárMoziban a kistelepülésen élők a magyar filmkultúra alapvető értékeivel találkozhatnak.
A közösségi szolgáltatás célja, hogy a könyvtárak kisközösségei is részesüljenek a mozi élményében.
A belépés ingyenes, de feltétele a helyi könyvtári tagság.
A júliusi vetítések legnépszerűbb filmje: holtversenyben Az éjszaka csodái (alkotó: Horváth Mária) és az Állami áruház (alkotó: Gertler Viktor)
 
 A KönyvtárMozi honlapja ITT érhető el.
 
 
2. hely: Ki játszik ilyet? játékfoglalkozás
Az ember a játék segítségével tanul, fejlődik, ismeri meg környezetét és a világban zajló eseményeket. 
Játéktörténeti kalandozásaink során megismerkedünk az ókori, a honfoglaláskori és a középkori emberek játékaival. Beszélgetünk a népi játékokról, majd összemérjük erőnket és tudásunkat egy-egy játékban! Lesz malmozás, kockavetés és zúgattyúzás. Mert játszani jó!
 
 
 
3. hely: holtversenyben a Mesekosár és a Mesély foglalkozások
 
Mesekosár:
 
A gyermekeket a hagyományos magyar mesemondással és a magyar népmesék világával megismertető komplex programsorozat. Mesék, játékok, kézművesség.
 
 
 Mesély:
Mesély = esély mesékkkel a belső harmónia felé. (A név szójáték, a mesélj - esély szavakból.) Egy különleges lehetőség és belső iránytű harmonikusan kapcsolódni  egymáshoz és a világhoz, a Dr. Boldizsár Ildikó által kidolgozott metamorphoses meseterápia segítségével.
Mi mindenben segíthetnek a mesék? Személyiség és képességfejlesztésben, lélekfrissítésben, az önbizalom erősítésében és növelésében, belső görcseink oldásában. A Mesély kérhető gyermekek (óvodások, kisiskolások), kamaszok, aktív korú felnőttek és idősek számára egyaránt, de speciális csoportoknak is.
A program elsősorban kis csoportokkal tud dolgozni. Az ideális létszám 10-15 fő, de akár ennél kevesebb személy. Alkalmanként nagyobb létszám is lehetséges.
Ajánlott létszám: 10-15 fő, de alkalmanként lehetőség van kevesebb és több fővel is megtartani a foglalkozást.
 
 
 
További sikeres programokat kívánunk mindenkinek, s játsszunk együtt egész évben a Könyvet a kézbe! közösségépítő játékban is! 
 

Az augusztusi téma: Fitten, egészségesen!
A hozzá ajánlott könyv pedig: Aruna M. Siewert: Növényi antibiotikumok - A természet titkos fegyverei 
 
 
Kategória: 
Hírek: