Könyvet a Kézbe, avagy a Vidám Babák hónapja a Hevestékában

A Könyvet a Kézbe játékunk február havi témája a Vidám babák voltak a HEVESTÉKA könyvtárakban. A beküldött fotók és beszámolók alapján a Heves megyei könyvtárak megteltek hangosan kacagó és vidáman játszó babákkal, szülőkkel. A babás programok népszerűsége ezúton is bebizonyította, hogy a babák is nagyon jól érzik magukat a könyvtárban, és hgy mennyire fontos, hogy minél korábban megismerjék, megszeressék a könyvtárat, a könyveket, majd pedig az olvasást.
A Vidám babák téma köré változatos programokat sikerült varázsolniuk a HEVESTÉKA könyvtárosoknak, ebből csak néhányat sorolunk fel, a teljesség igénye nélkül.

Bükkszenterzsébet
A program a helyi védőnő, óvónő és a Ciróka baba-mama klub közreműködésével valósult meg. Első körben a könyvtárral ismerkedtek a picurkák. Jöttek-mentek a polcok között, és ami elérhető magasságban volt, azt kicsi kezecskéjük nem hagyta ott. A program második felében az óvó néni irányításával közös mondókázásba és éneklésbe kezdtünk.
Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el együtt, ahol nagyon jól éreztük magunkat! Búcsúzóul mindenki egyforma emléklapot kapott ajándékba.
A hírt küldte: Nagy Anita

Fedémes
A könyvet a kézbe közösségépítő játék következő állomásaként, baba-mama napot szerveztünk a védőnő közreműködésével. A gyerekek játszottak a védőnő által hozott játékokkal. A védőnő a mese fejlesztő, és lélektani szerepéről, a közös játékok fontosságáról tartott előadást. Jó hangulatban telt a foglalkozás, mind a gyerekek, mind a felnőttek nagyon jól érezték magukat.
A hírt küldte: Varga Ferencné

Domoszló
Az egy órányi időtartamban versikéket, mondókákat, höcögtetőket, lovagoltatókat, simítókat mondtunk közösen a mamákkal. Ezeket írásban is elvihették az anyukák, otthon is gyakorolhatják csemetéjükkel a nekik tetszőt. Ismerkedtek a lovacska hangjával népi hangszer segítségével, az anyukák közös éneklését triangulum csengő hangja kísérte. Zárásképpen a könyvtáros furulyázott néhány gyermekdalt.
A hírt küldte: Tőzsérné Zaja Ildikó

Váraszó
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is nagy örömmel fogadtuk Esztert, aki vidám és hangulatos foglalkozást nyújtott. Különböző hangszerekkel ismerkedtek a babák, és az anyukák. Közösen énekeltek, mondókáztak, valamint játékos ringató, és hintáztató versikéket tanultak.
A hírt küldte: Panyi Antalné

Tarnaméra
A Könyvet a kézbe!  olvasás népszerűsítő játék februári rendezvényén Baba-Mama Klubfoglalkozást tartottunk a könyvtárban, Tarnamérán. Az anyukákkal beszélgettünk a babákról és a könyvtárról, újabb fiatal tagokkal bővült a könyvtári olvasók tábora és gyarapodott a kikölcsönzött könyvek állománya is. Ismerkedtünk a könyvekkel, folyóiratokkal, játszottunk, nevettünk. Találkozunk legközelebb márciusban.
A hírt küldte: Rauf Zsanett

Vámosgyörk
2017.február 24 én megtartottuk a Vidám babák, Könyvet a kézbe! programsorozatunk következő programját. A témakör adta magát, és kicsi totyogós gyerekeket hívtunk és vártunk a foglalkozásra, akiket mondókákkal, vidám versikékkel kívántunk megismertetni. Sajnos egy vírus közbe szólt, és a nagyszámú, érdeklődés egy maroknyi anyukát és babáikat hozta csak be a könyvtárba. Egy ötlettől vezérelve, felhívtuk az óvodavezetőt, aki kapva az alkalmon áthozta a 11 kiscsoportos óvodását, és lett aztán móka és kacagás.
Köszönet az előadást tartó Szabó Eszter néninek, aki önfeledten, és tüneményes bájjal foglalkozott a vámosgyörki gyerekekkel.
A hírt küldte: Balogné Ványi Diána

Szűcsi
Vidám délelőttöt töltöttek a szűcsi könyvtárban a helyi családi napközi tagjai a leendő kis tagokkal. Csorbáné Sváb-Kovács Klára beszámolt a szülőknek a napközi mindennapjairól, munkájáról, majd ismerkedett a gyerekekkel, a gyerekek pedig Klári nénivel.
A hírt küldte: Deme-Hordós Gréta Fanni

Heréd
A herédi könyvtárban 2017.február 22-én 10 órától baba-mama foglalkozást tartottunk. Vendégünk volt Samu Szilvia védőnő, aki szakmai tanácsokkal látta el az anyukákat. A délelőtt folyamán nem maradhatott ki a csúszdázás sem. A mondókás, játékos délelőtt vidáman telt el.
A hírt küldte: Szendrei Júlia

Ezúton gratulálunk mindenkinek az igényes programokhoz, a lelkes szervezéshez, és csak így tovább!
 

Könyvtár oldalak: 
Kategória: 
Hírek: