Kulturális Örökség Napjai - A Szarvas fogadó

A Szarvas fogadó a 19. század első harmadában épült klasszicista stílusban. L alaprajzú, egyemeletes, két utcára néző sarokház, udvarán 20. századi épületekkel. A földszinten a helyiségek boltozatosak, az emeleten síkfödémesek. Régebbi alakjában Francz József kőművesmester építette 1785-ben, majd 1830 körül kibővítették, átépítették.
A Szarvas fogadó díszterme adott otthont az Egerbe látogató színtársulatokat, mivel a városnak állandó színházépülete a 19. század elején nem volt. Déryné Széppataky Róza is játszott a Szarvas fogadóban, így írt útinaplójában:
„Így indultunk el Hatvanból először Egerbe, s ott megállapodtunk egypár előadásra, keresztül utaztunkban. De oly szíves fogadásban részesült a társaság, hogy sokkal több ideig időztünk ott, mint előbb szándékunk volt. A sok meghívásnak: ebédekre, pincékbe, ozsonnákra, vacsorákra nem volt szünete. Ez előttünk új dolog volt. Pesten az ilyesekben nem részesültünk soha.”
Később, az 1840-es évektől az előadásokat a Kaszinó épületében tartották.
A fogadót 1860-ban a Kincstár vette birtokba és egészen az 1950-es évekig kaszárnyaként működtette. Például itt állomásozott a 14. honvéd gyalogezred ezredtörzse.
1958-ban a Budafoki Baromfifeldolgozó Vállalat tulajdonába került, az épületben lakásokat alakítottak ki. Később turistaszálló működött a falai között.
Forrás:
http://beszeloutcanevek.ektf.hu/utcanevek/s/szarvas_ter

Jelenleg a Pedagógiai és Közművelődési Intézmény és a Heves Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve működik az épületben.
 

Kategória: