A könyvtár rövid története 5.

A felújított épület 2021. július 3-án nyitotta meg kapuit újra a látogatók előtt.

Az épület kívül és belül teljesen megújult. Az intézmény ezzel újra elfoglalhatta méltó helyét a város főterén. A beruházás azonban nem csak azért jelentős, mert egy impozáns épületben vehetik igénybe a könyvtári szolgáltatásokat a hatvaniak. A szakmai munka is modernebb körülmények között valósulhat meg, az új épület adottságai jobban kiszolgálják az olvasókat és a könyvtárosokat egyaránt. A könyvtárban számos közösségi teret alakítottak ki, amelyeket a helyi csoportok, civil szervezetek is birtokba vehetnek, valamint az intézmény programjainak is helyet adnak.

A földszinten a gyermekkönyvtár, a raktár és a rendezvényterem helyezkedik el. Az emeleten a felnőtt részleg kapott helyet a szép- és szakirodalmi kölcsönzővel, az olvasóteremmel és a helytörténeti gyűjteménnyel.

 

 

 

 

A tetőtérben a klubtermek találhatóak, melyeket három – Hatvanhoz és a könyvtárhoz sok szállal kötődő – neves személyről neveztek el, Gódor Kálmán festőművészről, Perei Zoltán grafikusművészről és Ratkó József költőről, így is emléket állítva nekik. Az első emeleti galérián Hatvan és a környék képzőművészeinek alkotásaiból készült kiállítás is látható. A képeket az alkotók a könyvtárnak adományozták.

Az épületben az új lépcső mellett egy lift is megkönnyíti a közlekedést, valamint egy akadálymentes főbejáratot is kialakítottak. Számos kreatív elem gazdagítja a tereket, például könyvekből készült óra, de a gyermekrészleg is újjászületett. A fiatalokat is külön teremmel – Tini-Bázissal – várják, ahol számukra összeválogatott könyveket találnak és babzsákfotelekkel tették otthonosabbá az olvasósarkokat.

 

 


   

 




 

 

 

 

 

Könyvtár oldalak: