Kistérségi műhelyfoglalkozások a régió 28 kistérségében tanügy-igazgatás és mérés-értékelés témában

(Segítség a pedagógiai programok átdolgozásához, valamint a kistérségi értékelési rendszer kialakításához)

Régiónkban már május elején megindultak ezek a műhelymunkák. Megyénként más-más előadókkal, de azonos tartalommal várjuk az érdeklődő kollégákat a foglalkozásokra.

Például 2010. május 17-én a Pétervásárai kistérségben a mátraderecskei általános iskolában került sor a kistérségi műhelymunkára a „Segítségnyújtás a pedagógiai program és helyi tanterv módosításához, valamint a kistérségi értékelési rendszer kidolgozásához” témakörben. A rendezvényen a kistérség valamennyi TÁMOP 3.1.4. pályázatot megvalósító intézmény képviseltette magát.

A tanügy-igazgatásban jártas előadó az intézményi alapdokumentumok módosításának kötelezettségéről szólt. Hangsúlyozta, hogy a pályázat 2010. augusztus 31-én befejeződik, és a fenntarthatóságot öt éven keresztül kell biztosítani. A tantestületek döntik el, hogy ezen idő alatt hogyan valósítják meg a kompetencia alapú oktatást. Kötelező előírás azonban, hogy legalább ugyanannyi osztályban kell ilyen módon tanítani, mint a pályázat megvalósítása idején. 2010. szeptember 1-től nincsenek pályázatba bevont pedagógusok és bevont osztályok. Belső képzések keretében kell a pedagógusoknak ismereteiket, tudásukat átadni.

A mérési-értékelési szakember a kistérségi értékelési rendszer kidolgozásának alapelveiről, feladatairól adott tájékoztatást. A kistérségi közoktatási értékelési rendszer kialakításának célja, segítse a minőségi közoktatási szolgáltatások fejlesztését, az eredményes, hatékony feladatellátást.

A kistérségi közoktatási értékelési rendszernek - más értékelési rendszerekhez hasonlóan - három, egymással szoros tartalmi kapcsolatban álló összetevője van:
a) értékelési koncepció,
b) maga az értékelési rendszer
c) értékelési, mérési program

Ehhez kapcsolódóan szólt az Intézményi Minőségirányítási programok átdolgozásáról is, hogy a kompetencia alapú oktatás kapcsán milyen elemeknek kell megjelenniük e dokumentumban.

Néhány kistérségben el kellett halasztani a foglalkozásokat a kialakult ár- és belvízi helyzet miatt, ezek pótlásáról a honlapunkon, és az érintetteknek levélben is küldünk majd tájékoztatást!
Bízunk benne, segítettünk a kedves kollégáknak!

Márkus Róbert Zsolt
projektiroda-vezető
Kategória: